Versek, amiket szeretünk

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

liz2010. július 3. 17:27

Gondolat Mindig égni, félni, s remélni, behunyt szemmel is téged nézni. Nem látni, de mégis érezni, kábán és bódultan élni. Vágyálom ez már, nem valóság, hisz tőled távol áll a jóság. szived is hazugságra váltott, nemlesz utad menyországhoz.

bulejsza.marta2010. július 3. 16:12

tetszik  :)

kvicka2010. július 3. 14:55


Mary Elizabeth Frye:
Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

Törölt tag2010. július 2. 22:39

Törölt hozzászólás.

bulejsza.marta2010. július 2. 22:34

 :)

Törölt tag2010. július 2. 22:32

Törölt hozzászólás.

-angela-2010. július 2. 22:09

Aktuális kedvencem, de csak részlet, ha nem baj:

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?

kvicka2010. július 2. 20:13

Nem, bemásoltam...  :D

Törölt tag2010. július 1. 22:38

Törölt hozzászólás.

kvicka2010. július 1. 21:34

Tudom, nem minden ember rajong a versekért... Azonban mindenki életében eljött már az a pillanat, mikor egy -egy vers olvasása után különleges élménnyel gazdagodott!
Ez a topik azért jött létre, hogy ezeket a pillanatokat egymás között is megoszthassuk  :)

Reményik Sándor: Akarom

Akarom: fontos ne legyek magamnak.

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindig enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.

Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.