Oszd meg gondolataid!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Maria_Kurenai2011. szeptember 4. 21:41

Köszönetet szeretnék mondani...Köszönöm azokat a pillanatokat,amikor boldogságot hoztál a szívembe,amikor azt éreztetted velem,hogy én vagyok a legfontosabb az életedben.És igen,köszönöm azokat a perceket,órákat,napokat,amikor várakoztattál,amikor meggyötörtél,amikor megaláztál,mindezt köszönöm.Köszönöm,hogy ráébresztettél, nem akarom többet ezt érezni,nem kellesz.

privadonna2011. augusztus 29. 21:10

borabora - azért kellett elszöknöm mert apukám fizikai terrort alkalmazott rajtam, anyukám meg lelki terrort. 
persze érthető vmilyen szinten, mert 5-en voltunk tesók, de túl sok volt a korlát, a szabályok. életemben egyszer voltam pl. szülinapi partyn (gyerekként) , és mára már 22 éves vok, nem tudtak tisztelettel lenni a koromra, hogy nem kicsi lány vagyok, ezért kellett...
de tartom velük a kapcsolatot, írtam nekik levelet persze. most átgondolnak sokmindent legalább.

IIlona, ha hiszed, ha nem ez igaz. A valóságot - azaz az igazságot nem kell magyarázgatni.  :)

Maria: köszi szépen! én is bízok a legjobbakban. furcsa, hogy mi minden meg nem történhet az emberrel pár hónapon belül.
júniusban lezáróvizsgáztam, majd plátói szerelmem valóra vált valóság lett, most Angliában dolgozok... mi jöhet még? 

kedvesemnek mondtam is, hogy az idei év meglepetés c. díját ő nyerte meg nálam.  :D

tudjátok, lehet a szerelem akkor tér be hozzátok, amikor nem is számítotok rá , vagy pedig ajtóstól beront .  :)

Maria_Kurenai2011. augusztus 29. 20:31

Kedves privadonna,érdekes történet,bizonyos szempontból irigyellek...
Biztos vagyok benne,hogy ő is talál munkát,és együtt lesztek :)

Törölt tag2011. augusztus 29. 17:45

Törölt hozzászólás.

borabora2011. augusztus 29. 15:10

Előbb egy kérdés! Miért kellet elszöknöd? 

privadonna2011. augusztus 29. 13:02

Ami engem mostanában foglalkoztat az az, hogy egy ember élete 1 pillanat, 1 perc v. óra alatt, hogy megváltozhat, gyökeresen...

És, hogy amikor nem számítasz valami jóra már, akkor történik meg veled az a jó, amire soha nem is gondoltál volna úgy igazán...

Elmesélek egy történetet, remélem tetszeni fog, ez most történt meg velem!

6 évvel ezelőtt a szakközépsuliba megtetszett egy fiú, volt, hogy együtt mentünk országos versenyre, csak egyszer beszélgettem vele, de a folyóson minden áldott nap szemeztünk. Én 2 évig plátói szerelmes voltam belé....
gyönyörű kék szemei vannak... de a szemezésből más nem alakult ki.
1 évvel felettem járt, tehát mikorra én végzős lettem, ő elballagott már, ott maradtam egyedül.  :(

na már most eltelt 6 év! ami nem kis időtartam, mint tudjuk.
Facebookon 1 éve ismerősöm a fiú. Júllius 9-én kitett egy mókusos képet, ahol a mókus a vállán szalad át. Gondoltam most először bemerem lájkolni egy képét.
Erre mi történt? Nem gondoltam volna...
Írt másnap reggelre egy üzenetet nekem, ezzel a szöveggel:


''Ezek szerint megmosolyogtatott a mókusos kép.   :)Szerintem egy nőnek talán a legnagyobb erénye a mosolya. Ez alól Te sem vagy kivétel. Keep on smilin' !  :) ''

azta... nagyon meglepődtem.. majd üzeneteket váltottunk, majd skype-oltunk és végül találkoztunk - persze titokban - (konzervatív családból származok) , de így tök izgalmas volt... 
majd elcsattant az első csók... mintha nem a földön jártam volna...

a számomra mindig elérhetetlennek tűnő, titokzatos férfi, egyik szempillantásról a másikra elérhetővé vált a számomra!!
mint egy tündérmese...
igen ám, de nincsen vége a történetnek.
otthonról elszöktem egyik éjjel örökre, ő segítet a szökésben, majd együtt éltünk 3 hetet náluk.
Most pedig boldogan élünk, míg... nem, nem olyan könnyű, hiszen én kijöttem angliába dolgozni - ez már megvolt szervezve mielőtt mi összejöttünk volna.  :( de ami a jó oldala, hogy ő is pont már tervezte előttem h kijön angliába. most kb. 2 hónapot vagyunk egymástól távol, ami nem baj, mert erősödik a kapcsolatunk, de rohadtul hiányzunk egymásnak. =(

de bízom benne h sikerül neki is melót találnia... és újra egymáséi lehetünk.  :)

na, vélemény? valaki?

bulejsza.marta2011. augusztus 28. 19:22

http://www.youtube.com/watch?v=irx7UyQQp Ts

Kuran_Kaname2011. augusztus 28. 10:34

Az Emlékek:
(részlet)

Szomorú emlékek, emlékszem még arra pillanatra mely gyengéden simoggata arcomat. Keserü az amikor tudjuk hogy képpetelek vagyunk töle elválni pontosabban nélküle élni, hiszen Ö az egyetlen kinek minden jogga meg adatik hogy ugy tegyen mely számára kedves. Nem volt ugy még velelm hogy szerettem volna , de tudom milyen a szeretett. Nekem nem nehezendö az ha adni szándékozok , Könyedén készitek elbármit , ami kedves Ö számára. hiszen az ajándékok olyanaok mint általunk készitet kis emlékek melyek a lelkében talál nyugalmat . Én inkább kötötdni semmit szeretni tudok , kimondhatnám meganyiszor ,de ugy érezném hogy egy idö után jeltés értékét vesztené.....

Bridge2011. augusztus 27. 20:44

De jó lenne, ha lenne olyan kategória az idézetekben, hogy ''basszus, mit csináljak?''...

Kuran_Kaname2011. augusztus 25. 20:19

A Szerelem Egy igen Édekes Kézel Nem Fogható Érzelem. Amikor Beköltözik a Szívedbe akkor Boldogsággal tölti el azt. Viszont , ha nincsen kit szerethetünk akkor megváltozik a neve.:

Magány.

Kuran_Kaname2011. augusztus 24. 23:14

A ''hajdani ember'' vámpíroknak nem kéne létezniük.

tonda2011. augusztus 24. 14:22

fontos,hogy higgyel abban,amire nagyon vagysz,mert a hit nagyon sok akadalyt legyoz.Bizni kell.

Kiryu_Zero2011. augusztus 17. 17:19

Egy álmot mindig könnyebb összetörni, mint megálmodni; és sokkal nehezebb kötődni valakihez, mint elszakadni tőle.

Kiryu_Zero2011. augusztus 17. 17:17

Ismerni a szomorúságot nem rémisztő. Az a tudat rémisztő, hogy már sosem lehetsz olyan boldog, amilyen egykor lehettél volna.

Kiryu_Zero2011. augusztus 17. 17:16

A felejtés a végső halál.

Maria_Kurenai2011. augusztus 16. 19:12

A jók jók, a rosszak meg rosszak, és nincs az az erő az Univerzumban, ami meg tudná ezt változtatni.(Paulo Coelho)


És én ennek ellenére hiszek abban,hogy a szeretet ereje képes erre...

Maria_Kurenai2011. augusztus 15. 21:04

Vannak akik elnézést kérnének az érzéseik miatt,pedig nincs megbocsátani való;ha nem szeretsz valakit,és barátságát akarod,azért nem kell megbocsátást várni.A barátság nagyon szép és nemes dolog.

netuddmeg2011. augusztus 15. 04:39

Olvastam, hogy akik a 80-as évek előtt születtek,
azok valódi Hősök,
olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek.
De tényleg! Gondolj csak bele, az 1980 előtt születettek,
azaz MI, kész csoda, hogy életben maradtunk.
Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,
sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk,
hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom.
A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak,
nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva,
de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval,
és mikor bicajozni mentünk,
nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt,
de még rendes biciklink sem. Azért az nem volt semmi.
Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk,
mit jelent pontosan az ásványvíz.
Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel.
Azt hittem az ugyanaz. Szúr-szúr.
Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani.
Igen,ki. Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejtették,
hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt,
nemhogy mobil. Pláne nekünk!
Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk,
mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham.
Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük,
hogy a sárkányfű egyenesági rokona.
Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk,
vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért.
Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Sőt!
Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így működött,
és a szüleink nem nagyon szóltak bele ebbe sem.
- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet,
hogy téged mindenki Rambonak csúfol * Hagyd csak anya, ez az én háborúm! :-)
Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy mcdonaldson
edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval..
Gondoljunk a zsíroskenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele), az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele)
és mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A,B,C,D és E vitamin, viszont ''bedeko''-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült.
A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a fáról
a gyakran éretlen gyümölcsöt,
a WC pereme alatt pedig a baktériumok ezreinek a koloniái telepedtek meg a még háborítatlan nyugalomban, a pre-Domestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt,
vagy esetleg spectruma (az valami számítógép vót), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról,
64 tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-ről,
Surround Soundról, internetről, Fitness-Club kártyáról
vagy mobiltelefonról. (... )
Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán,
a focipályán vagy a pinpongasztaloknál, vagy ha mégse,
akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek.
Nem kellet megkérdezni a szülőket.
Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és nem hoztak a szülők...
Mégis itt vagyunk. Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk,
és nem ritkán fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis itt vagyunk.
Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig begyógyult.
Focizni is csak az állhatott be, aki tudott.
Akkor még volt egy iratlan szabály,
amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld, amihez értesz.
Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta rendesen kirúgni az
ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a játékot a rácson túlról,
vagy odébb állhatott, és más játékot,
más játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk,
csak egyszerűen megéltük.
Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után,
úgy, mintha már sohasem akarnánk megállni.
Ha egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel
és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a szülőknek.
Sőt! Ha lehet el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk,
szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk,
mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.
Ezek voltunk mi. Hősök? Talán.
Hősei egy letűnt kornak,
amelyen a mostani fiatalok értetlenül
mosolyognak.

kimitimi2011. augusztus 14. 18:50

jól vagyok és boldog vagyok,persze,nem minden tökéletes,de ezek csak apró dolgok

V.N.2011. augusztus 14. 16:31

sosem lehet mindent megtenni...mindig lehetne tobbet.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom