Versek, amiket szeretünk

Maffkalin2023. október 2. 21:20

@Klarab.: Kedves, nagyon köszönöm. Csak az utolsó versszak meg plusz egy sor lemaradt. Tudom, mert én írtam  :) Apropóm Csórics Balázs előadásában ez is meghallgatható már.

Lennél-e mondd, torkomban ragadt szó.
és írásjel minden mondatom végén?
Törött lelkem részei közt ragasztó,
vagy a legkedvesebb kávéscsészém?

Lennél-e árnyék, mi sosem hagy magamra,
Lágy szellő, mi hajammal játszik?
Vagy fénykép, amit kiteszek a falamra,
és vastag sál, ha a nyakam fázik?

Mondd, lennél-e a semmi és a minden,
az üresség itt bent, ha ég a hiányod?
Szegénységben a legnagyobb kincsem
és bokámban a fájás, ha a lépést elhibázom?

Lennél-e arcomat simító verőfény,
és a csípőmön pihenő porszem?
De ha csak az az egy vagy – ennyivel beérem –
kivel így kezdődik a mesém: Hol volt, hol nem…

obsitos2023. május 12. 12:32

Vén cigány

obsitos2023. május 12. 12:32

Elbocsájtó szép üzenet

obsitos2023. május 12. 12:31

Az ős Kaján

obsitos2023. május 12. 12:31

Szeptember végén

obsitos2023. május 9. 16:40

A bánat egy nagy Óceán
az öröm a tenger kis gyöngye
Talán mire felhozom,
Össze is töröm

Maminti32023. április 25. 19:51

ÍGY VOLT ( Nadányi Zoltán )

Zuhantál és elkaptalak
ruhád csücskénél és a vak
mélységbe fejjel lefelé
csüngtél és én tartottalak,
a rácsnak rogyva, görcsösen,
öt ujjal, kínnal dühvel.
Egyetlen szőrnyű akarat
volt bennem: nem engedlek el.

És megvirradt és este lett
és jöttek őszök, tavaszok
és még mindig tartottalak
és már harmadszor havazott
és még mindig tartottalak
és súgtam lázas szavakat
és az öt ujjam majd le tört
és a ruhád szakadt, szakadt.

Hogy volt tovább, nem is tudom.
Egyszer csak elmúlt az egész.
Kiszállt belőllem az a láz,
az a vad gyilkos rettegés.
Itt állok az erkélyen és
az élet zúg a körúton
és a felhőkbe nézek és
nem is tudom... nem is tudom...

Klarab.2023. április 16. 08:41

Lennél-e? (mese nagyoknak)

Lennél-e, mondd, torkomban ragadt szó,
és írásjel minden mondatom végén?
Törött lelkem részei közt ragasztó,
vagy a legkedvesebb teáscsészém?

Lennél-e árnyék, mi sosem hagy magamra,
Lágy szellő, mi hajammal játszik?
Vagy fénykép, amit kiteszek a falamra,
és vastag sál, ha a nyakam fázik?

Mondd, lennél-e a semmi és a minden,
az üresség itt bent, ha ég a hiányod?
Szegénységben a legnagyobb kincsem
/Szöllősi Bernadett/

Klarab.2023. április 8. 07:39

Sék Gusztáv A békesség

Egy festőt egyszer arra kértek, rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott,
s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült ...
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat ...
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
"Uram, te megmutattad békességedet!"
- szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.

Klarab.2023. április 4. 20:41

obsitos2023. március 1. 11:16

Ady Endre verse : Kúnné

obsitos2023. március 1. 11:15

jav, legnagyobb

obsitos2023. március 1. 11:15

Egy vers, amit a legnagyob átéléssel hallottam előadni : Az özvegy Kunné

paranoia2023. február 24. 11:49

Ady Endre: Csókokban élő csóktalanok

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.
Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.
Roskadjunk le a Sors előtt,
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.
Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen,
Sírva láttuk meg: ez se Minden.
Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

obsitos2023. január 19. 11:18

Szeptember végén

Maminti32022. november 20. 18:28

MÚLT (Baranyi Ferenc fordítása)

Még megfojtasz! Hagyj! Elég!
Múlt, beteltem veled épp.
Unlak már, hisz bélyegét
csókjaidnak
egyre hordom s rajtam ég
nyoma még
a karmaidnak.
Felneveltél engemet,
formált, torzított kezed,
mint anyám rég.
Húsom, vérem vagy nekem,
nem szakadhatsz el sosem,
bármi vár még.
Véged s kezdeted vagyok -
tölts be hát. Pakold a sok
jegyzetet, tablót eszemnek
tárába, hogy ne feledjek.
Minden győzelmet, szerelmet
felsoroljon lajstromod!
Dolgozz, öreg levéltáros,
nem lehet listád hiányos -
bús szivemnek ennyit áldozz!
Áltasson a fecsegésed,
lelkem káprázatra kész,
ámítsd, retusáld a képet,
rongyoddal töröld le és
szórj aranyport sok kalandra,
hogy magát szebbnek mutassa
az alak, s a
díszités!
Jöjj, serénykedj és csacsogj csak!
Szortírozzad, balzsamozzad
azt, amit kell, rendesen!
És ne munkálkodj sötétben,
szívem lásson tiszta fényben
s számba mindent úgy vegyen.
Ott maradj! Nem állhatom
azt, ki folyton megidézget,
maskarádat kidobom,
limlomodra rá se nézek.
Széttépem a képeket,
nem menekszik egy levél sem,
exhumállak rekeszek
hantjaiból s elpereg
hamvad a szélben.
Eltaszítlak végre. Menj!
Fészkedet is felverem -
nem véd a rejtek.
S tiszta lappal hódolok
én a meg nem álmodott
új isteneknek.
Oly nagyon szerettelek,
mint a kedvenc könyvemet -
s most sutba doblak.
Menj! Ne kísérj! Háborog
gyomrom, ha rád gondolok,
vers vagy, agyonolvasott -
szabadulnom hagyj!
Szívem szédeleg nagyon,
összeroskad, hisz agyon-
nyomja múltja terhe,
ámde mégis szárnyalón,
újjászületve,
emlékektől mentve jő,
s bár magánya nő a korral:
öröme is egyre nő,
mert feléd repeshet ő,
ó Jövő,
kitárt karokkal!

Paul Géraldy

obsitos352020. szeptember 23. 15:44

Lement a nap, táskájába teszi ügyeit, gondjait...

Majakovzkij

Maminti32020. április 20. 17:54

Kosztolányi Dezső Szerelem

Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
lángoló karral, lángoló lábbal
rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
gyalog és kocsikon, a találka helyére,
sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
mint eleven fáklya. Ott valami érzett
belőle, igéret, az a jó jővendő,
mely majd eljön oda, s a semmiség, üresség,
minden, mi körülvett, az idegen világ is,
ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.

istenostora2019. szeptember 21. 18:39

Petőfi Sándor legrövidebb verese: Búcsúzás

Pá.

deskpro2019. szeptember 7. 00:04

Garai Gábor : Jókedvet adj

Jókedvet adj, és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek, bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.
S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő és folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan –
ahhoz is csak jókedvet adj, Uram.