Mindennapra egy mese

monica682012. február 14. 08:43:17

Élt valamikor Gyergyó környékén egy csodaszép lány, Fazekas Eszter. Haja kökényfekete volt, szeme szürkészöld, alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Egy napsütéses júliusi délelőtt Eszter elment a szentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, és aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, de tudott házat ezermesterkedni és szekeret faragni is. Ahogy a szemük összevillant - és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám - megszerették egymást.
A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükröspogácsa mellé és megkérte, hogy legyen a mátkája. Az esküvőre nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány hűségesen várta kedvesét.
Esténként, amikor a nap a hegyek mögé ereszkedett, agyagkorsójával kiment a fenyvesek alá a csobogóhoz és ott sóvárgott órákon át szíve választottja után. Még a közeli hegyeknek is meglágyult a szíve a sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.
Történt azonban egyik vasárnap délután, hogy meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Nyergébe kapta a gyönyörű lányt és elvágtatott vele, mint a szélvész a Kis-Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt.
Aranyát, ezüstjét ígérte Eszternek, gyémántos palotát akart építeni, csakhogy megszeresse. A fiatal lány nem viszonozta a zsivány szerelmét. Régi mátkáját várta vissza, amikor felkelt a nap, és akkor is, amikor lehunyta szemét a világ.
Ennek láttán feldühödött a zsivány és kényszeríteni akarta Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a néma szemtanúkhoz, a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák és ezen a júliusi éjszakán eget-földet rázó mennydörgéssel válaszoltak. Zuhogott az eső, a cikázó villámok megvilágították a koromsötét éjszakát.
Hajnaltájban hatalmas robajjal óriási szikladarabok zuhantak a mélybe, és az iszonyatos földindulás maga alá temetett mindent, a lányt, a zsiványt, sőt meg a pásztort is nyájastól, aki a szembelevő hegyoldalban legeltetett.
Július utolsó vasárnapjának hajnalán, a nap első aranyló sugarai bevilágították a sziklákkal borított vidéket. A völgyet, ahol tegnap még kristálytiszta vizével a Vereskő-patak csobogott, teljesen elzárta a leomlott hegyoldal. Amikor a megáradt patakok zavaros vize elérte a sziklagát tetejét, megfojtotta a füveket, bokrokat és megölte a fákat.
A keskeny völgy helyén tó keletkezett, amenlynek vizéből máig is kiállnak a fenyőerdő maradványai. A környék pásztorai Gyilkos-tónak nevezték el ezt a tavat.
Így lett a hegy halálából az élet vize.
Ha napsütésben belenézel a tó vizébe, Eszter szürkészöld szemei tekintenek szelíden vissza.

bulejsza.marta2012. január 29. 18:04:23

http://egyszervolt.hu/estimese/arch.php

bulejsza.marta2012. január 29. 18:03:51

Miért vörös a róka? (magyar népmese)


Folydogált valahol egyszer egy kis patak, amelyben vidáman úszkáltak a rákok. A közelben, a patak mellett sűrű bozótos nőtt. Benne rókák tanyáztak. A meleg nyári napon nagyon megszomjazott az egyik, és lement a folyócskához vizet inni. Ahogy szürcsöli a friss vizet, látja ám, hogy a vízben egy rák úszik, de nem úgy, mint más állat, előre, hanem hátrafelé. Megszólalt a róka:
- No, az Istennek sincs ám több ilyen tehetetlen állatja, mint te, aki sohasem előre, hanem hátrafelé megy!
A rák kiúszott a víz szélére, és így válaszolt:
- Mégis jobb futó vagyok, mint te, bármennyire dicsekszel is. Nézd, amott van egy öreg tölgy, amelyikünk előbb odaér, az lesz a nyertes. Még azt is megengedem, hogy három lépéssel előbbre állj nálamnál. Mikor azt mondom: egy, kettő, három, akkor indulj, de ahogy bírsz, úgy fuss, mert én úgyis előbb ott leszek, mint te!
A róka nagyot nevetett a rák beszédén.
- Áll az alku - mondta mosolyogva -, majd meglátjuk, ki lesz a győztes.
A rák közben észrevétlen az ollójával a róka farkába kapaszkodott. Aztán jelt adott az indulásra:
- Egy, kettő, három ... Indulj!
A róka megiramodott. Mikor már jól elszalaladt a cél felé, ezt gondolta: ,,No, ez aztán jól rászedett, talán még a vízből se tudott kimászni, engem meg így megfuttat. Megteszem azért az utat, elérem a célt, már mindegy.''
Odaért a tölgyhöz, visszafordult, a rák hirtelen leereszkedett a róka farkáról, és így elébe állva azt mondta:
- Most értél csak ide, én már régen itt vagyok. Hol késtél? Látod, látod, elbizakodott voltál, és végül nekem kellett rád várnom.
A róka úgy elszégyellte magát, hogy egyszeribe megvörösödött. Azóta is vörös a róka

sejtettem2012. január 29. 18:00:24

Volt egy szent ember, aki vendégül látta egyik barátját, Dzsámált.A hosszú út alatt Dzsámál ruhái tönkre mentek, így a szent ember kölcsönzött neki a saját ruháiból.Akár hol megfordultak, mindenki csak Dzsámált csodálta, és a szép ruháit, amit a szent ember nem tudott szó nélkül hagyni, és elmondta, hogy azok az ő ruhái.Dzsámál nagyon megdöbbent, a szent ember pedig sűrű bocsánatkérések közepette megigérte, hogy nem tesz többet ilyet.Vendégségben voltak, mikor újra Dzsámál szép ruhái kerültek szóba, amire a szent ember azt mondta, hogy márpedig azok a ruhák: ''nem az én ruháim''.Mindenki megrökönyödve nézett a szent emberre, aki újra elnézést kért, és megígérte, hogy jobban odafigyel mit mond.Egy másik alkalommal beszélgetés közben Dzsámált kezdték dicsérni, amikor is a szent ember közbeszólt, hogy igen tiszteli Dzsámált, és nagyra tartja, és hozzátette: '' a ruhái, meg szót sem érdemelnek''....

Ebből a meséből az a tanulság, hogy ha fogadalmat teszünk, az azért van, mert éppen az ellenkezője fordult meg a fejünkben,Olyan ez, mint mikor valaki szüzességi fogadalmat tesz, az csupán annyit jelent, hogy az illetőt majd szétveti az elfojtott szek.szualitás.

bulejsza.marta2012. január 25. 19:30:00

Az álom üzenete

Álmomban, látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje.
Az Úr elmosolyodott és így szólt:
- Az én időm végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi??
- Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
- Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. azt hogy egészségüket is feláldozák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket. Azt, hogy izgatottan lesik a jövőt, hogy megfeledkeznek a jelenről, így aztán nemhogy a jövőt, de a jelent sem élik meg.
Azt, hogy úgy élnek, mintha sosem halnának meg és úgy élnek mintha sosem éltek volna.
- Atyaként mit szerertnél, ha gyerekeid mely tanulságokat jegyeznék meg?
- Tanulják meg, hogy senkiből nem lehet erővel kicsikarni szeretetet.
Hagyni kell, hogy szerthessenek.
Nem az a legértékesebb, hogy mit szeretnénk az életben, hanem az, hogy kik állnak mellettünk.
Tanulják meg, hogy nem célszerű másokhoz mérni magunkat, saját magunkhoz képest legyünk elbírálhatóak.
Fogadják el, hogy nem az a gazdag, akinek a legtöbbje van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.
Tanulják meg, hogy csak néhány másodperc kell ahhoz, hogy mély sebeket ejtsünk azokon, akiket szeretünk, ám sok-sok év kell ahhoz, hogy ezek a sebek begyógyuljanak.
A megbocsátást a megbocsátást útján kell megtanulni. El kell fogadni, hogy vannak olyanok, akik mélyen éreznek, de nem tanulták meg kimutatni érzelmeket.
Meg kell tanulni, hogy bármit lehet pénzben venni, csak boldogságot nem.
Két ember nézheti ugyanazt a dolgot és mégis két másféle dolgot látnak benne.
Meg kell tanulni, hogy az az igazi barát, aki mindent tud rólunk, mégis szeret.
Nem mindig elég, ha mások megbocsátanak, meg kell bocsátanunk magunknak is.

Búcúzásnál megköszöntem szavait, Ő pedig úgy válaszolt:
- Az emberek elfelejtik, mit mondtál, mit csináltál. De arra mindig emlékezni fognak, hogy érzéseket ébresztettél bennük.

paradoksz2012. január 25. 09:52:26

 :)

duracellnyuszi2012. január 25. 09:15:25

Önmagadért... Vadlovak nyája legelt a kövér réten a nagy hó hazája mögött. A leggyorsabb lónak volt a legerősebb patája, amikor farkasok támadták meg a nyájat. De ez a dicsőség nem elégítette ki a büszke lovat. Sokkal szívesebben lett volna szent állat, olyan, mint a templomok szent tehenei.Így hát véknyát a fehér sziklához dörzsölte, görcsös gyökereket tett a fejére, hogy szarvasmarhához hasonlítson. Teleette magát, és kitépett jó csomó szőrt a farkából, hogy mindenki azt higgye, tehénfarok.''Jaj''-mondta a többi ló-nagyon szomorú látvány vagy! Először leggyorsabb testvérünk voltál, most pedig még csak egy sánta tehén sem vagy. Mennyivel jobban tennéd, ha visszatérnél a nyájhoz. Szükségünk van éles patádra, hogy megvédjen a farkasoktól és gyors lábadra, hogy friss legelőt találjon!

monica682011. július 1. 07:59:43

A hóember

- Hej, de pompás hideg van! Csak úgy csikorog minden tagom! - kiáltott fel elégedetten a hóember. - Új életet lehel belém ez a jeges szél! De mit bámul rajtam az az izzó képű odafönn? - A napot gondolta, amely éppen akkor hajlott nyugovóra. - Felőlem bámulhat, ugyan nem hunyorgok, szemem se rebben!
Csakugyan, meg se rebbent a szeme, a két háromszögletű széndarab. De annál jobban villogtatta a fogait; tehette, mert egy gereblye feje volt a szája. Gyereksereg ujjongó kiáltásai közepette született, szánkócsilingelés, ostorpattogás köszöntötte.
Lenyugodott a nap, átadta helyét a teliholdnak; most annak fényes, kerek arca ragyogott az égen.
A hóember összebarátkozott a házőrző kutyával,aki a meleg kályháról mesélt neki.
- Hát olyan szép az a kályha? - kérdezte a hóember. - Hasonlít hozzám? - Mindenben az ellentéted! - felelte a kutya, és elábrándozott: - Fekete, mint a szén, hosszú, karcsú nyaka van és réztrombitája. Hasábfát eszik, s ha evett, láng csap ki a szájából. Ó, milyen gyönyörűség a közelében lenni, hozzásimulni, alája bújni. Onnan, ahol állsz, éppen láthatod..A hóember odanézett, s meg is látta azt a fekete, fényesre dörzsölt, réztrombitás jószágot, amelyből pirosan világított a tűz. Különös érzés szállta meg a hóembert, maga se tudott rajta eligazodni, mit érez. Aki nem hóembernek született, talán úgy nevezné: szerelem.- Olyan furcsán ropog bennem valami! - mondta aztán a kutyának. - Bejuthatok-e valaha abba a szobába? Igazán szerény kívánság, az ilyenek teljesülni szoktak. Legforróbb vágyam ez, egyetlen vágyam, nincs igazság a földön, ha ez nem teljesül. Lemegyek abba a szobába, meg kell ölelnem azt a teremtést, ha másképp nem juthatok hozzá, hát az ablakot nyomom be!
- Pedig oda nem juthatsz be! - mondta a kutya. - Ha meg valami módon mégis hozzá tudsz érni a kályhához, nyomban véged van. Úgy, úgy!
A hóember egész álló nap sóvárogva bámult be az ablakon. Alkonytájban még meghittebb, hívogatóbb volt a szoba, a kályha szelíd piros fényt árasztott, szebbet, mint a nap, szebbet, mint a hold, olyat, mint a kályha, amikor jól megrakják. Néha kinyitották az ajtaját, s ilyenkor vörös lángnyelvek csaptak ki rajta, rózsaszínűre festették a hóember vágyakozó arcát.
- Ó, nem bírom tovább! Nem élhetek nélküle! - sóvárgott a hóember. - Milyen kedves, és milyen jól illik neki, ha kiölti a nyelvét!Reggelre jégvirágok nyíltak a pincelakás ablakain; szépek voltak, szebbeket még a hóember se látott, de hiába voltak szépek, ha eltakarták előle a kályhát. A jégvirágok egyre dúsabban nyíltak, nem akartak elolvadni; csikorgó, csontfagyasztó hideg volt, amolyan hóembernek való idő. De a mi hóemberünket ez sem vigasztalta boldogtalanságában. Rabul ejtette szívét a fekete derekú kályha.
- Komisz betegség ez, hát még egy hóembernek! - mondta részvéttel a kutya. - Engem is elővett, de szerencsésen túlestem rajta. Úgy, úgy! Időfordulás lesz, meglátod!
Úgy is lett, a hideg megenyhült, olvadni kezdett.
Ahogy langyosodott az idő, úgy rokkant, úgy soványodott a szegény hóember. Nem szólt, nem panaszkodott, s ez már igazán rosszat jelentett.
Egy reggel aztán összeroskadt. Csak szürkés hókupac maradt a helyén meg egy seprűnyél, amely a gerince volt.- Most már értem, mért volt olyan nyugtalan - bólogatott a kutya, amikor meglátta. - Söprűnyél volt a testében, az izgett-mozgott benne, nem csoda, hogy mindig mehetnékje volt. Úgy, úgy!
Aztán elvonult a tél is.És a hóemberre nem gondolt már senki.

polipa2011. június 26. 20:26:57

Esopus

Sziletése napját jelenté egyszer, hogy szolgáltatná a sas. A madarakat vocsarára hívá, el is jevének sokan kezzilek, és azokat nagy öremmel és jó kedvvel fogadá, és egyenként őket mind meg evé.

Értelme.

Nem mind barátink, kik szép szót ránk raknak,
Mert a szép szók alatt sokszor mérgek laknak,
Úgy teszen volt sas vacsorán a több madaraknak.

eke-gyergyo2011. június 24. 20:42:36

A góbé tanúi

Bejön az irodába egy székely, aki valami verekedésben volt ludas. Nem történt ugyan semmi, mindössze a góbé úgy vágta fejbe Kis Jánost, hogy meghalt, de a törvényszék „akadékoskodott”. Tehát ügyvédre volt szükség.
- Úgy volt – mondja a fiskálisnak a székely – hogy én Kis Jánost csak meglöktem és ő aztán nekiment a falnak.
Az ügyvéd megcsóválja a fejét:
- Ezt bizonyítani kell. Ki látta, hogy így volt?
- Az egész falu látta.
- De tanuk kellenek. Két tanú. Két ember, aki látta. Hát ki látta?
- Az egész falu látta.
- Az nem ér semmit. Két ember kell, aki eljöjjön a törvény elé eskü alatt vallani, hogy Kis János a falnak ment.
- Olyan is van.
- Kicsoda?
- Hát … Nagy Péter, a sógorom. Meg Hajmás István, a komám.
A ügyvéd föllélekzik:
- Na végre! Hát ezek látták?
- Látták. Ott álltak mellettem.
- Hogy a falnak ment?
- Hogy a falnak ment.
- És eljönnek azt eskü alatt bizonyítani.
- El.
- Hát beírhatom a nevüket?
A székely megvakarja a fejét.
- Tessen azzal a beírással vagy holnapig várni. Előbb beszélek velök.

monica682011. június 24. 08:56:36

Lehet fabula ami tanulságos,vagy klasszikus mese,minden esetre egy rövid kis írásra gondoltam